Még a sokat látott PL-guruk is csak keresték a szavakat a City-QPR utolsó öt percére. Generációk meghatározó futballélménye, ez egészen biztos. Mámorlimerick Manchesterből.

"Semmi sem húz ma föl, kiváltképp
az undok vörhenyes világkép:
zeng a büszke tömeg,
velem sír az öreg,
Liam meg most ragad gitárt épp!"

Augusztusban még csak érett, mára kiteljesedett: hatszoros bajnok a Loki. A siker összetevőit firtató kérdésünkre maga Elemér válaszolt, valamikor a dobálás és a pezsgőben fürdetés között. (Javaslom ezt látogatóinknak is, mármint hogy aranybetűs disztichonokban örökítsék meg e pillanat nagyszerűségét!)

"Titkom e kémia csak: sima szorgalom és csapategység!
Most, hogy a féltucat él, hét aranyérem a cél!"

Galaschek Péter, a kezdőkör ura,
ám futni nem tud, pont ettől csuda.
Ha szántani, vetni akarsz,
láss hozzá inkább magad,
neki ehhez nem fűlik foga.

Hiába is mondanád, hogy bezzeg Nedved,
angyalföldi bugyikban nem csinál ő nedvet.
Eközben Gala büszkén feszít és dalol,
minden háziasszonyt jól megzakatol,
s már délceg alakja meghozza a kedvet.

Labdát ha nem is látja hasától tán,
legnagyobb király ő, s méltán
szúr le, ha ütemed elvéted,
hiába szöktetett téged,
kezdő tagságod már hiába reméled.

Ne várj annyit, időben tedd el!
Dirigál hevesen a mester,
ezen a szinten nem lehet,
viselni kell a terheket,
máskülönben a lilákhoz elmehetsz.

Fára ő csak felfelé szeret mászni,
erre tanította a jó öreg Kálmi,
a játékhoz ész kell,
nem pedig izom,
finesz az isten, én mondom, bizony.

Pecha hiába kiabál,
a bepassz, mondd, jön-e már?!
Péterünk diktálja a tempót,
testcsellel nyitva a folyosót,
s a kapu, lám, nyitva áll.

S ha megkérded, pajtásom, vedel-e,
az éjszaka, megmondom, nem az ő kenyere.
Váczi Zoli zárja a boltot,
de Gala mezén nem hagyott foltot,
megannyi városi meskete.

Izzik a galagonya, izzik a galagonya magánya,
nem szalad ide-oda, ő inkább tesze-tosza,
a Fáy utca királya.

Galaschek-villanás 1986-ból

A gyepbe hengerelt Jon Aurtenetxe verse.

"Van egy srác, amit tud, döbbenet.
Habár egy álmot ma tönkretett,
mivel ő egy zseni,
megbocsátom neki
azt is, hogy fenékre ültetett!"

Több nyugdíjas szurkoló fantáziáját is megbolondították az új debreceni stadionról közzétett látványtervek. Nem is csoda, hogy kérdések sorával bombázzák a polgármesteri hivatal postafiókját. (Még több kép itt.)

"Kósa fiam, ne ígérgess! Tudnia kell a cívisnek:
játszik-e még Sidibe egyszer a San Tibibe'?"

Be van fejezve a nagy mű, igen.
Isten ujjnyomata a vitrinen.
Az öreg a korlátnak dől velem,
Mögöttünk a futballtörténelem.

- Torres eldönti, Ronaldo elrontja -

van abban valami mély kegyetlenség,
ahogy a pillanat törtrészeként
életté szűrődik a játék újra,
így reinkarnálja költészetét

Egy este erejéig félreteszünk minden egyéb versengést, az univerzum megoldatlan problémáit és a világ összes nyomorúságát. Amint Puyol sziluettje feltűnik a játékoskijáróban, lelassul a Föld forgása, filmszerűvé válik a pillanat és minden idegvégződést kisajátít a feszültség, ami mindig ugyanaz és mindig ugyanúgy.

Ma már az eposz nem menő, de
kell egy a clásico előttre,
hogy aztán a világ
gúnyos elégiát
faragjon Josénak belőle.

Kicsit már az Év Futballmérkőzésére hangolunk az alábbi versikével, amelyet rendhagyó módon nem mi írtunk, hanem az, akiről szól. Öntematika.

Cé vagyok. Testem egy reaktor.
Talán épp négy-ötszáz adagtól.
Ágy alá dugdosott üvegcsék?
Koholt vád, tomboló irigység.

Őserőt érzek én kód alatt.
Bizserget, ahányszor gól fakad
belőlem. Combom egy plusz titok.
Magam sem értem. Csak pusztítok.

Mikor jelöljük ki az előttünk és online verseskötetünk előtt álló utat, ha nem a költészet napján?

Ne félj, blogom, rajtad is újul a kontent,
Követelje bár sok dölyfös hangú komment
Ott lent,
Ne félj, blogom, rajtad is újul a kontent.